Mármint nem a húsvéti piros tojásból a főtt csirke, hanem a gondosan eldolgozott trágyás földből a túlbiztosított csíraszámmal vetett fehér here (Trifolium repens L.).
A kérdés aránylag hamar felmerült, nem mintha abban bíztam volna, hogy megöntözvén a frissen földbe került magvakat, óriás herenövények szökkennek szárba és olyan iramban foglalják el a számukra kijelölt 100 négyzetmétert, hogy nem győzünk hátraugrálni előlük, de azért egy hónap elteltével már aggodalomra adott okot, hogy a magukat szemlátomást remekül érző szudáni fű, libatop, disznóparéj és maszlag palántácskák közül a kis háromlevelűek csak nem akarnak megszámlálhatatlan mennyiségben kibukkanni...
Mint azt a képekről is láthatjátok, gyomlálni már igencsak kellett, így nagyítóval bár, de csak felfedeztem néhány pionír fehér herécskét a sarjadó rengetegben. A projektnek ebben a fázisában azért már éreztem, hogy a fehér herével nem lesz szerencsém. Elméletileg a here hivatott volna a talajjavítást őszig elvégezni, majd beforgatván korhadó maradványaival is a következő növénygeneráció életkörülményeit javítani, de vagy a magok csírázási hajlandósága nem volt elegendő, vagy az öntözés maradt el néhányszor a kritikus időszakban (az önkormányzat ugyanis időnként meglepetésszerűen elzárja az utcai vízcsapot, legyen bár 40 fok árnyékban...), a gyönyörűen hullámzó, háromlevelű növénykék alkotta bársonyos szőnyeg a vágyak országában maradt, helyette fű – sejtésem szerint szudáni, de az útlevelét nem mutatta be – disznóparéj, libatop, madárkeserűfű, kevés csattanó maszlag, némi kövér porcsin, estike és sásliliom alkotják most a paneldzsungel flóráját.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.