zöldeketbeszélek

De szép a vén borókafenyő ezen a gyerekkori dombon. Ahová ma újra felballagtál... Míg zúg fölötted, halottaidra gondolsz, latolgatod, mikor kerülsz te sorra. Míg zúg fölötted, úgy tűnik, befejezted már az utolsó könyvet, hallgatnod, sírnod kellene, hogy növekedjék a…

Kiülök ide a küszöbre, a talpfára. Emlékszem, régen itt viháncoltunk körülötte,  s kértük, hogy egy kicsit meséljen. Mama, ne hagyja el, folytassa! Mama, mi lett a boszorkánnyal? -  Alig látszott sovány kis arca, ráesett az almafa árnya. Szerettük, áldott jó asszony…

A kert mályvái köszöntenek, idézik azt a napot mikor az asszonyi lét ösvényén útnak indultál. S azóta is a szebb napok sugarában az vagy, mályva te is, ahogy elborítottak egykor lángoló szerelmükkel.  /Szép versek. Magvető, 1972.p.21.In: Surányi Dezső (1987): Lyra…

Ha fülünket a földre szorítjuk egy nyári napon, hallani a motozó gyökereket, amint helyüket keresik, ágbogaikkal átfonva egymást a talaj nagy úthálózatában.   Valami szöszmötöl. Egy giliszta fektet le csöveket. Micsoda zsivaj! Pockok suhannak metró-alagútjukban!   És még…

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorru kis rügyek se még a füttyös ég alatt.

A kökörcsinek, mint a szellemek lilán és jégfehéren lépkednek át az őszi réten. A fűből karcsún kinyílva hűs szirmuk , mint kigyúlna az égen itt lent féllábra állva egy-egy sünhátú zsombékhátra, fáznak a tehenek között, akik észre sem veszik, csak fújtatva épp…

Így csak alig szólt esdve, merev lett máris a teste, zsenge leánykeblét tüstént friss kéreg övezte. Fürtjei lombokká, fordult két karja faággá; s lába, imént oly gyors, végződik lomha gyökérben; arcát lomb fedi már, egyedül szép fénye a régi. S Phoebus ezért is lángol…

Óh, legkésőbb bemutatkozó angyal az őszi erdőn; immár te is megjelentél, mint legidősebb testvér koratavasztól változó testvéreid táborából! A telet, a mosolygó öregséget hirdeti jöttöd, s lám, mégis oly kecses-kedves vagy, mint a formáit mutogató érett asszony, ki érzi:…

A ciprusokat nézd! Ezt a két fekete magányos fát az elhagyott egykori török temetőben! Nemcsak a holtak, akik ide ültették őket, de az élők sincsenek már sehol. Elsöpörte mindeniküket a történelem. De ezek ketten állnak mozdulatlan a sötét levegőben, a csend üveg-öntetével…

Figyelted-e szélben a fákat? A két jegenyét nézd csak a kert közepén, ama két nyúlánk jegenyét. Zümmög távol torka, süvölt az ősz szele, borzong a föld, s a két sudár fa bólogat és leng.   Jobbra az egyik, jobbra a másik, balra az egyik, balra a másik: egyforma ütemre…