A hét növénye a kisvirágú bársonyvirág, közismertebb nevén a büdöske. Valahol érthető, hogy szegény, jobb sorsra érdemes virág ezen a néven híresült el, de átható illata nem a legfontosabb és legérdekesebb jellemzője.
Tudom ez nem teljesen pártatlan vélemény, de számomra a büdöske az egyik legszebb virág a nyári kertben. Szirmai olyan bársonyosak, hogy az említett kelme sem versenyezhet vele, a sziromlevelek széle finoman fodrozódik, esetenként világosabb szegély emeli ki, színe pedig a vörös, narancs és barna meleg árnyalataiban pompázik. Igazi szépségét alkonyatkor vagy borult időben láthatjuk: a virágok úgy izzanak a tompa fényben, mint az eleven parázs...
Az elfogult dicséret után jöjjenek a száraz tények: a bársonyvirág az Asterales (fészekvirágzatúak) rendbe, ezen belül az Asteraceae (csövesvirágú fészkesek) családba (Compositae – Tubuliflorae alcsaládba) tartozik. Olyan közismert rokonokkal említhetjük együtt, mint a kamilla, az articsóka, a körömvirág és a napraforgó.
A kisvirágú büdöske 15-60 cm magas, szára elágazó, levelei többszörösen szárnyaltak, a levélszél szeldelt, mirigyszőrösek, jellegzetes illatúak. Virágzása május végétől a fagyokig tart. A család tagjaira jellemző a fészekvirágzat, melyet kívülről fészekpikkelyek óvnak. Két termőlevelű, alsóállású termőjükből egymagvú kaszattermés képződik, a csészelevél vagy redukált, vagy a termésen maradva repítőkészülékké – bóbitává alakul. A büdöske fészekvirágzata mintegy 2-5 cm átmérőjű, lehet egyszerű vagy telt is. Több kertészeti fajta közül választhatunk, akár sárga, akár barnásvörös vagy narancs színű virágokra vágyunk.
Ez a virág sok más, ma már kertjeinkben végleg meghonosodott fajjal együtt – mint a kánna, sarkantyúka, paradicsom, paprika, burgonya, kukorica – Közép-Amerikából érkezett Európába a XVI. században. Rapaics Rajmund részletesen ír a bársonyvirág Európai karrierjéről: a növényt először Spanyolországban ismerték meg, majd miután V. Károly spanyol király 1535-ben elfoglalta Tuniszt Közép-Európában is megjelent, de a kalandos sorsú virágról akkor már az a tévhit terjedt el, hogy V. Károly Tuniszban találta azt, így lett belőle planta tunica, majd flos africanus. Mai nevét Fuchs-tól kapta, aki Tages etruszk isten – Jupiter unokája - után Tagetes indica-nak nevezte 1542-ben megjelent füveskönyvében. Melius Juhász Péter Herbáriumában (1578) is megtalálhatjuk, De Artemisia név alatt mint Indiai virág, Tages Indica, Indiai gyökény (azaz gyékény), veres szárú varadics (=varádics - Tanacetum) szerepel. Csapó József (1775) már hét nevét ismerteti a Tagetesnek: büdös szekfű, török szegfű (ma a Dianthus barbatus magyar neve), bársonyvirág, büdöske, orosz virág, kassai rózsa, sárga rózsa (Rosa foetida). A szegfű elnevezés a virágzat felületes hasonlóságára utal, a sárga rózsa nevet ugyancsak hasonlóság indokolja, a valódi sárga rózsa virágai szintén kelletlen illatúak.
Termesztése nem állít nagy követelményeket még a kezdő kerttulajdonos elé sem. Igénytelen növényként ismerjük, de trópusi származásából adódóan kedveli a meleget, ugyanakkor mivel sekélyen gyökerezik, a csapadékszegény időszakokban öntöznünk kell. Állandó helyének napos területet válasszunk, magról már március végétől vethetjük, ha pedig palántákat vennénk, május közepétől ültessük el őket kertünkbe. A bársonyvirágot nem szükséges közvetlenül trágyázni, virágzására kedvezőtlen hatással van a nagy nitrogén-utánpótlás. Ha elvirágzás után kaszatterméseit begyűjtjük és szétterítve megszárítjuk, könnyedén biztosíthatjuk a következő évi virágpompát is.
A bársonyvirág nem csak szépsége és igénytelensége miatt lehet érdekes a növénykedvelők körében, hatóanyagai és ezek hatása, felhasználása is említésre érdemesek. Az Asteraceae család tagjai nagyon gazdagok aktív kémiai vegyületekben, több ezret azonosítottak eddig belőlük, a bársonyvirág sem képez kivételt a többiek között.
A biokertészek körében közkedvelt büdöske zöld részei és gyökere kéntartalmú tiofén vegyületeket tartalmaz, egyrészt ennek köszönheti népies nevét, másrészt pedig használati értékét is ez adja a biogazdálkodásban, mert ezek a vegyületek toxikusak a nematódákra – fonálférgekre – és riasztó hatásúak a drótférgekre, így köztes növényként vetve mintegy testőr szerepet töltenek be a kevésbé szerencsés, érzékeny haszonnövények mellett.
Fészkes virágzatában nagy mennyiségű karotinoidot (xantofillokat) találunk – helenient és luteint, melyeket a gyógyszeripar a virágzatból kivonva szürkületi vakság és festékes szemideghártya-gyulladás kezelésére szolgáló készítmények előállítására használ fel. Virágzata illóolajat is tartalmaz – tageton, ocimén, linalool és linalil-acetát összetevőkkel – melyet az illatszeripar hasznosít.
A sokoldalú büdöske virágzatában található színanyagokat természetes színezékként is felhasználják, sok trópusi országban pedig a növény természetgyógyászati alkalmazása is mindennapos, fájdalom-és lázcsillapítóként, antiszeptikumként, szél-és vízhajtóként, féreghajtóként használják forrázatát, főzetét.
Az Irodalomjegyzékben felsorolt művekben még több érdekességet olvashatsz a bársonyvirágról!
Irodalomjegyzék:
Bernáth Jenő (szerk.): Gyógy-és aromanövények. Budapest, Mezőgazda Kiadó, 2000.
Dános Béla: Farmakobotanika. A gyógynövénytan alapjai (Kemotaxonómia), Budapest, Argumentum Kiadó, 1997.
Melius Péter: Herbárium. Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1979. (reprint)
Rapaics Raymund: A magyarság virágai. Budapest, Állami Könyvterjesztő Vállalat, 1986. (reprint)
Surányi Dezső: Kerti növények regénye, Budapest, Mezőgazdasági Kiadó,1985.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.