Ígéretes cím, botanikus szakíró szerző – nagy, talán túlzott várakozással kezdtem neki a ’Minden, ami a kertben terem’ című 256 oldalas kötet olvasásának.
A könyv négy fő részre tagolódik. Az első rész témája a veteményeskert elhelyezése, tervezése. A második részben részletes termesztési útmutatót olvashatunk a zöldségfélékről és gyümölcsfajokról. A harmadik rész a gondozás, szaporítás, metszés kérdéskörét járja körül. A negyedik rész a tartósítást mutatja be, majd összehasonlító táblázatok következnek, melyekben az addig tárgyalt növényfajok szerepelnek különböző szempontok szerint rangsorolva.
Az első részben a szerző közérthetően mutatja be a kertek típusait, a kert helyének megválasztásakor figyelembe veendő szempontokat, majd a veteményeskert tervezésének folyamatát. A tervezés lépéseit kilenc, egyre részletgazdagabb fázisrajzzal illusztrálja és a vetésforgó alkalmazásának fontosságára is rámutat.
A második rész a kerti növények számos faját, fajtáját mutatja be. A gyökérzöldségek, hagymások és gumósok között a burgonyával, édesburgonyával, sárgarépával, paszternákkal, céklával, tarlórépával, retekkel, karórépával, vöröshagymával, mogyoróhagymával, csicsókával és zellergumóval (gumós zellerrel) ismerkedhetünk meg. A levélzöldségek közül a szerző bemutatja a fejes káposztát, kelbimbót, kelkáposztát, mizunát, kínai kelt és bok choit, spenótot, új-zélandi spenótot és a mángoldot, a fejes salátát, cikóriát és endíviát, valamint a borsmustárt. Nem szerencsés, hogy az új-zélandi spenót és a mángold egy fejezetbe került, hiszen eléggé különbözőek mind rendszertani helyüket, mind pedig a termesztésüket illetően. A magvak és termések körében a karósbab, bokorbab, lóbab, borsó kapott külön oldalt, a cukorborsó és a kifejtőborsó viszont egy fejezetbe került, pedig a felhasználásuk igen különböző, lévén a kifejtőborsónak a magját, a cukorborsónak pedig a teljes hüvelytermését hasznosítjuk. A kabakosok közül a cukkini, tök és sütőtök szerepel, de a fajtaválasztékban csak sütőtökfajták kerülnek említésre. Ebben a csoportban találjuk még az uborkát, kukoricát, padlizsánt, paprikát, chilit és paradicsomot is. A látványzöldségek csoportjában a brokkolit, karfiolt, karalábét, édesköményt, póréhagymát, téli sarjadékhagymát, szárzellert, spárgát, articsókát és kárdit mutatja be. A karalábénál hiányzik a fajtaválaszték, a szárzeller bemutatása pedig nem igazán korrekt : „A magyar konyha nélkülözhetetlen zöldségféléje, amelynek gumóját, levelét is felhasználjuk”. Nyilván a gumós zeller fejezetéhez illett volna inkább ez a meghatározás. Emellett a felsorolt szárzeller-fajták tévesen kerültek ide, hiszen a Prágai óriás, a Hegykői zeller és az Imperator is a gumós zellerek közé tartozik. Külön fejezetet kaptak a csíráztatott magvak, egy oldalon, vázlatos áttekintésben ismerhetjük meg őket, majd olvashatunk az aprózöldekről és az ehető virágokról is. A fűszernövények közül 15 fajt ismerhetünk meg, köztük a levélpetrezselymet is. Érdekes, hogy a gyökeréért termesztett petrezselyem említésre sem kerül.
A gyümölcsfélék sorát az alma nyitja meg. A legfontosabb alanyokról rövid, lényegre törő leírást kapunk, de a fajtaválaszték igen szegényes és a tájfajták nem szerepelnek benne, holott a leírásban a szerző említést tesz róluk. A következő gyümölcsfaj a körte, melynél a fajtaválasztékba az ’Árpávalérő’ került, holott ennél ízletesebb, jobban eltartható történelmi fajták is léteznek a termesztésben. A kártevők között nem szerepel a körte levélbolha, ami hazánkban elég nagy gondot szokott okozni. Talán Nagy-Britanniában nem okoz számottevő problémát, ezért maradt ki a fejezetből. A szilva, ringló és a damaszkuszi szilva után a cseresznye következik. Itt nagy különbséget látok a szerző által leírtak és a hazai termesztési gyakorlat között, cseresznyetermesztéshez nem ezt a fejezetet ajánlom. A meggyfajtáknál a felsorolt Szomolyai fekete és a Solymári gömbölyű tévesen került a fejezetbe, mert mindkettő cseresznye. Az őszibarack, nektarin és kajszibarack termesztésének leírása sem felel meg a hazai körülményeknek, így ezt a fejezetet inkább érdekességképpen ajánlom azoknak, akiket érdekel a szigetország baracktermesztési gyakorlata. Érdekes még, hogy a füge leírásának egyedül annyi helyet szentel a szerző, mint a barackoknak együtt, holott a füge sem tartozik a kifejezetten hűvös, párás időjárást kedvelő gyümölcsfajok közé… A szamóca termesztésének bemutatása viszont a magyar olvasók számára is jól használható, ugyanígy a málna és a szeder ismertetése is. Pozitívum, hogy a fejezetben szerepel a sokak számára ismeretlen szedermálna is. A fekete ribizlinél sajnos nem találunk magyar fajtát, a piros és fehér ribizlinél a ribiszkedarázson és a madarakon kívül más károsítót (pld. üvegszárnyú ribiszkelepke, levélpirosító ribiszke-levéltetű) nem említ a szerző, a kórokozókat pedig általánosítva, gombabetegségekként írja le, védekezésként pedig csupán a hajtások visszavágását javasolja. Lehetséges, hogy Nagy-Britanniában egy sor olyan kórokozó és kártevő nem okoz gondot, amellyel egy magyar kertbarát évről-évre kénytelen megküzdeni, de így ez a fejezet a magyar olvasók számára nem tartalmaz elég információt a ribiszke termesztéséről. A fekete áfonya és a vörös áfonya esetében a szerző kiemeli ezek különleges talajigényét. A szőlőtermesztés leírása valószínűleg terjedelmi okokból vázlatos, de egy metszésmód (Guyot-művelés) leírása és ábrája megtalálható benne. A fajtaválasztéknál magyar fajta nem szerepel, a kórokozók és betegségek ismertetése elnagyolt. Az egres esetében érdekes, hogy ez a gyümölcs a ribiszkéktől elválasztva került ismertetésre, holott azok közeli rokona. Az egrest bemutató részt sem tartom elég részletesnek a magyar olvasók számára. A ’Cserjék és lágyszárúak gyümölcsei’ fejezetben kakukktojás a rebarbara, melynek levélnyelét fogyasztjuk, bár a gyümölcsökhöz hasonlóan feldolgozva. A magam részéről örülök a rebarbara szerepeltetésének, hiszen egy dekoratív, könnyen termeszthető évelő, melyet jobban meg kellene ismernie a magyar kertbarátoknak is, különösen, hogy húsos levélnyelét ma már bármelyik szupermarketben megvásárolhatjuk. A ’Kényes gyümölcsök’ fejezetben a kivi, passiógyümölcs, ehető földicseresznye, a sárgadinnye (!) és a citrusfélék szerepelnek. A sárgadinnyét ismertető részben több ízben zavaróan, oda nem illően bukkan fel a görögdinnye. Ennél a növénynél ismét egyértelműen kiderül, hogy a miénktől eltérő éghajlatú termőhelyről származik a termesztési javaslat. A dió, mogyoró és mandula bemutatásakor ismét a leggyengébb rész a kártevők, kórokozók ismertetése.
A könyv harmadik részének címe: ’Hogyan csináljuk?’ Ennek értelmében javaslatokat kapunk a szükséges szerszámokról és eszközökről. Ez a rész nem haszontalan a kezdő kertészek számára, a felsoroláshoz én még hozzáadtam volna a sarlót, kaszát (kézi vagy gépi, damilos fűkasza) és a kisbaltát is (aprítás, paradicsomkaró hegyezése stb.). A növényvásárláshoz adott tanácsokat is érdemes figyelmesen átolvasni, megfogadni. A ’Gyümölcsfák metszése és formázása’ című fejezetben a szerző az alma, körte, szilva, cseresznye, őszibarack és füge metszési módjait mutatja be, valamint a lécrácsos és kordonos nevelést, a bokorforma és legyező kialakítását. A különböző technikákat könnyen értelmezhető ábrákkal illusztrálja. Természetesen az itt bemutatott metszésmódok nem tükrözik teljes mértékben a hazai gyakorlatot. A ’Nevelés tartóedényekben és ’A kert öntözése’ fejezetek után a biokertészkedés ismertetése következik. Két oldalon persze nehéz ezt az összetett gazdálkodási formát teljes körűen bemutatni, a szerző nem is vállalkozik erre, inkább a legfontosabb alapelveket ismerteti. A ’Mindent a talajokról’ című fejezetben a címmel ellentétben nem sokat tudunk meg a termőtalajról. Hiányolom annak a leírását, hogy miként állapíthatjuk meg egyszerűen talajunk kötöttségét. Nem hívja fel a figyelmet a talajvizsgálat hasznosságára, holott egyszeri költséggel nagyon sok információhoz juthatunk ezáltal kertünk talajáról. A talaj kémhatásával foglalkozó ismertető – lehet, fordítási hiba miatt – nem eléggé egyértelmű.
A komposztkészítés fontos munkaművelet a kertben, a szerző ennek megfelelően ki is emeli az előnyeit és egyszerű, közérthető leírása alapján bárki nekikezdhet a komposztálásnak, még ha előtte soha nem is próbálta azt. A gyomszabályozáshoz hasznos tippeket, trükköket oszt meg velünk a szerző, hogy ezt a soha véget nem érő feladatot könnyebben elvégezhessük.
A könyv negyedik része a megtermelt zöldségfélék, gyümölcsök tartósítását részletezi, a szükséges eszközöket ismerteti a lábastól a fakanálon át a befőttesüvegig. Ebben a fejezetben áttekintést kapunk a dzsemekről, zselékről, savanyúságokról, csatnikról, az aszalásról és fagyasztásról is.
Utolsóként két oldalon összehasonlító táblázatokat találunk a zöldségfélék vetési idejéről, a vetés mélységéről, tő-és sortávolságról, a vetési időszakról és a betakarítás optimális időpontjáról. Másik táblázat foglalja össze a termények előnyeit pénztakarékosság, fenntartás, fagyasztás/tárolás szempontjából. Természetesen ezeket a táblázatokat sem lehet teljes egészében a magyar viszonyokra alkalmazni. A télállósági zónák térképe viszont nagyon hasznos, segítségével a fajok leírásánál szereplő télállósági zónákat egyértelműen be lehet azonosítani.
Kinek ajánlom: a könyv erőssége a zöldségtermesztéssel foglalkozó fejezet, tehát annak, akit inkább az érdekel, mint a gyümölcstermesztés, bátran ajánlom ezt a könyvet, csupán az apróbb hiányosságokra kell odafigyelni. Sok ritka, a hazai kertekből még hiányzó zöldségfaj leírása is értékessé teszi a kötet ezen részét. A gyümölcstermesztés rész érdekes lehet azoknak, akik egy eltérő termesztési környezet gyakorlatára kíváncsiak. Az általános részek is sok hasznos információt tartalmaznak, de ne tévesszük szem elől az eltérő éghajlati feltételeket.
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.