zöldeketbeszélek

Hosszabb szünet után végre ismét látogatható a Budai Arborétum Alsó Kertje, így megragadtam az alkalmat egy kis sétára. Bár már az első őszi hónapban járunk, az Arborétum nem szűkölködik látnivalókban, a lombos fák még szépségük teljében állnak, a fenyőfélék fiatal tobozvirágzatukat nevelik, az illatos nyáriorgona látványos fürtökben hozza lepkecsalogató virágait.

Sétámat most K-épület Ménesi út felé vezető kijáratánál kezdtem. Egy nagy félkört tettem az épület körül, melyet a Villányi útra nyíló kapunál, azaz az Arborétum főbejáratánál fejeztem be. Az épületből kilépve tekintetünk rögtön egy látványos, virágzó cserjére esik, a himalájai fácánbogyóra, más néven dudvás loncra (Leycesteria formosa). A loncfélék családjába tartozó növény fő dísze a nyár végén-ősz elején nyíló álfüzér virágzat, melyben a pártát körülvevő lilásbíbor murvalevelek látványos, tobozszerű formában borulnak egymásra. Napos termőhelyre, védett fekvésbe, humuszos, jó minőségű termőtalajba ültessük. Éghajlatunkon télen gyakran visszafagy, de jól újul. A fácánbogyó mögött idős gránátalmafa (Punica granatum) díszlik, melynek különlegessége, hogy egyazon növényen egy időben láthatjuk a narancspiros, telt virágokat és a pergamenszerű héjjal borított terméseket. A gránátalma egyike a legrégebben termesztett kultúrnövényeinknek. Álbogyótermését nem csak az általában ismert módon hasznosítják - gyümölcslé készítés, friss fogyasztás - de a termésfalból sárga festékanyagot állítanak elő a bőripar számára, a gyökérből pedig az állatgyógyászat számára vonnak ki féregűző hatóanyagot. Az ösvényen balra haladva gyönyörű kékszakáll (Caryopteris x clandonensis) vonja magára figyelmünket. A verbénafélékhez tartozó cserje augusztus-szeptemberben virágzik. Déli lejtőre, napos fekvésbe ültessük, gyökerei nem viselik el a hideg, vizes talajt. Tavasszal rövidre metsszük vissza, hogy kora ősszel még dúsabban hozza különleges, kék virágait. A bangita gyűjtemény egyik faja, a hazánkban is honos kányabangita (Viburnum opulus) most nem fehér virágzatával, hanem feltűnő, piros - enyhén mérgező - bogyótermésével díszít. A bangitáktól nem messze, az ösvény átellenes oldalán fiatal kakiszilva (Diospyros kaki) fát láthatunk, érdekes termését a mediterrán piacokról ismerhetjük. A kakiszilva fényes, nagy levelei miatt díszfaként délies jelleget kölcsönöz kertünknek. Fiatalon fagyérzékeny, de a megerősödött fa -15°C-ig télálló. Sajnos hazánkban termései nem képesek teljesen beérni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Szüret utcával párhuzamosan haladva néhány díszalmafát (Malus sp.) pillantunk meg a nyílt gyepfelületbe ültetve. A fiatal fácskák apró bordó vagy diónyi sárga gyümölcsökkel dúsan megrakott ágakkal büszkélkednek. A tavasszal már megcsodált idős, lehajló ágait rózsaszín virágözönbe öltöztető díszalmafa most cseresznye méretű termésekkel dúsan borítva díszlik az ösvény mellett. Társa, a kúpos koronájú magas fenyő most világoszöld, friss hajtásaival ad szép hátteret a sötétzöld lombú almafának. A kerti tóhoz érkezve elsőként az illatos nyáriorgona (Buddleya davidii) gazdagon virágzó bokrai és a sűrű gyékénycsoport tűnik fel, majd a tópartra érve a vízen ringatózó tavirózsák virágait és kerek leveleit is megpillanthatjuk. Ha türelmesek vagyunk és szerencsénk van, még egy kis vadkacsa családdal is találkozhatunk itt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A K-épület felé visszafordulva két gyönyörű fenyő tűnik fel a nézelődőnek. Az egyik az Észak-Afrikából származó atlasz cédrus (Cedrus atlantica), mellette pedig a hasonló termetű, de teljesen eltérő jellegű andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo) magaslik. Az atlasz cédrus szabályos, laza koronájú fa, törpehajtásain dús csomóban állnak rövid, hegyes, ezüstös tűlevelei. Igen szép kort, akár 1000 évet is megélhet, eközben 25-40 méter magasra növekedhet ez a közkedvelt fenyőféle. A mellette álló andalúziai jegenyefenyő régi kedvencem különleges, csavarvonalban álló, sötétzöld tűlevelei miatt. Erre a fajra a szabálytalan koronaalakulás jellemző, lehet több törzsű, vagy elágazó vezérhajtású is. Koronája ernyősödő. Az épület mellett a tavasszal téglavörös virágaikkal díszítő japánbirsek (Chaenomeles japonica) most kisebb barack méretű almaterméseket nevelnek. Ma már sokan tudják, hogy bár a termése nyersen nem fogyasztható, de változatos módon feldolgozható, többek között lekvár, likőr, kandírozott gyümölcs készül belőle. Magjának kivonata (Chaenomeles japonica extract) a kozmetikai iparban lágyítószer és bőrvédő anyag.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A K-épület Villányi útra néző frontja előtt szép évelőágyat alakítottak ki, melyet babérmeggy és borbolya bokrok határolnak. Itt a leglátványosabb évelő jelenleg a mérsékelten vízigényes, napos termőhelyet igénylő kínai szellőrózsa (Anemone hupehensis), melynek fehér virágai, molyhosan szőrös bimbói és erőteljes szára feltűnő kontrasztot alkot a sötétbordó levelű borbolya lombjával. Hatásos párosítás a kecses, mégis erőteljes évelő és a sötét lombú cserje együttese. A háttérben a fényigényes, szárazságtűrő évelő őszirózsa (Aster x dumosus) rózsaszín fészekvirágzataiban gyönyörködhetünk, az ágyás előterében az alacsony, mégis feltűnő szúrós medveköröm (Acanthus spinosus) jellegzetes levelei és szúrós fellevelekkel övezett toktermései érdemelnek figyelmet. Ez utóbbi növényről mintázták az ókori művészek a korinthoszi oszlopfő levéldíszét. Az ösvény másik oldalán idős, fehér törzsű nyírfa körül és terülő borókák előterében a cserjés pimpó (Potentilla fruticosa) több fajtája látható. Sárga vagy fehér virágaikat sűrűn hozzák apró levelekkel borított rövid hajtásaikon. Az északi mérsékelt övből származó cserjés pimpó hosszú életű növény, akár 50-60 évig is elélhet. A pimpók szomszédságában egy másik sárga virágú cserje, a feltűnő porzóival díszítő, télizöld, szagtalan orbáncfű (Hypericum x inodorum) alkot sarjaival sűrű foltot. A virágkötők jól ismerik a júniustól szeptemberig virágzó szagtalan orbáncfű tartós díszt adó, pirosló, tojásdad bogyóit. Sétám végén teljesen véletlenül egy különlegességre akadtam, az örökzöld liliomfára (Magnolia grandiflora), mely a K-épület beugrójában húzódik meg szerényen, a téli fagyoktól, szárító szelektől - és kíváncsi szemektől - védetten. Ugyan porcelánszerű fehér virágait május-júniusban nyitja, nagy, fényes, örökzöld levelei és érdekes tüszőcsokor termése most is figyelmet érdemel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Most is rövidnek bizonyult az az idő, amit az 'arborsétára' szánhattam, de szerencsére még előttünk a derűs vénasszonyok nyara és a téli Arborétum is tartogat majd olyan szépségeket, melyet a nyár feltűnőbb pompája eltakar előlünk.

A növényismertetésekhez a következő műveket használtam fel:

Dános Béla (1997): Farmakobotanika. A gyógynövénytan alapjai (Kemotaxonómia). Argumentum Kiadó, Budapest

Debreczy Zsolt, Rácz István (2000): Fenyők a Föld körül. Dendrológiai Alapítvány, Budapest

Dr. G. Tóth Magdolna (2001): Gyümölcsészet. Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány, Nyíregyháza

Schmidt Gábor (szerk) 2003: Növények a kertépítészetben. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Schmidt Gábor (2004): Virágos díszcserjék. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Tóth Imre (2012): Lomblevelű díszfák, díszcserjék kézikönyve. Tarkavirág Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Dunaharaszti

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szólj hozzá!