Lesajnál engem a szegény is
Gőgösen borzol renyhe szél is
Lehajlok mélyen megalázva
Fejem az eget éri mégis.
Az ég vizében elsodródtam
Partra vetődtem, megfogództam
Nézem az ár hullámzó sodrát
S arcom látom a futó habokban.
Ezért, ha fűzfának neveztek
Akkor a költő fűzfa szerzet
S találnak nála könnyen sípot
Koldusai a végtelennek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.