- Virág – mondta a kisfiam,
s mosolygó szemmel pár szál füvet
hozott nekem.
De én szigorúan szóltam
- Nem virág, hanem fű.
Aztán olvasgatni kezdtem.
Versek viruló kertjében
álmodozva lépegettem:
volt ott márványeres mályva,
fuldokló képzelet kapkodása,
parázs szekfűk, nehézillatúak
szerelem helyett mámornak,
jégfényű liliomok, tőrlevelűek,
csengésük krilytálypohár-halál,
szilánkjai szétgurulnak,
megsebeznek,
megmérgeznek...
S akit ezer szilánk sebzett
azon nem segít, csak egy nagy folyó:
hűvös folyóban habbá lenni,
csillogni, csengve énekelni,
s csillogva és énekelve
beléveszni a tengerbe...
- Fű... - szólt újra a kisfiam
s játszani ment.
De én szégyenkezve szóltam:
- Nem fű, hanem virág.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.