De szép a vén borókafenyő
ezen a gyerekkori dombon.
Ahová ma újra felballagtál...
Míg zúg fölötted, halottaidra gondolsz,
latolgatod, mikor kerülsz te sorra.
Míg zúg fölötted, úgy tűnik,
befejezted már az utolsó könyvet,
hallgatnod, sírnod kellene,
hogy növekedjék a szó...
Az életed? Elhagytad ismeretlenért az ismerőst,
a sorsod nem mosolygott rád, csak egyszer,
s épp akkor nem voltál jelen.
/Székely Magda fordítása
Szavak barlangja, Európa, 1972. p. 105.
In.: Surányi Dezső (1987): Lyra florae - A növények örök himnusza. Tankönyvkiadó, Budapest/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.